A HAJÓ

F18 katamaránt bárki gyárthat, csak meg kell felelni a nem túl szigorú osztályelőírásnak.

Az osztály fő filozófiája, hogy a hajók árát mesterségesen próbálják alacsonyan tartani. Ugyanis minden olyan dolgot ami drága azt tiltják. A hajók súlyát is ahhoz méretezték, hogy ne kelljen high-tech anyagokat használni. Tiltott a carbon árbóc, sőt maga a carbon anyag használata is csak a svertben és a kormányban engedélyezett. De azért az osztály lépést tart a korral és pl. 2018. júliusától engedélyezi az epoxy használatát a testben. Mert 20 évvel előtte, az osztály előírás megalkotásakor még drága anyagnak számított, míg napjainkban már nem számít annak, viszont tartósabb és jobb hajót lehet belőle építeni.

Az osztály története során 2 komoly reform támadást kapott a "hajó". Mindkettő jelentősen növelte a hajó teljesítmányét, viszont pont ennyit drágított is rajta. Így érdemes lett volna a betiltásukon gondolkodni, de végül mindkét esetben engedélyezték és szigorúbban körbe írták a szabályokat.

1. támadás, a hosszú svertek éjszakája a 2010-es francia világbajnokságon. Ekkor használtak előszőr hosszabb sverteket. Ezzel meg is nyerték a VB-t Oliver Backesék. Az eset után az osztály lépet, 210 cm-ben maximaizálták a svertek hosszát, és előrelátható módon már ekkor tiltó listára rakták a görbe, L/J/Z alakú és ferdén beépített sverteket. 2012-től már minden hajót 200-210 cm-es sverttel gyártottak és ez kb 1.500-2.000 eurót drágított a hajókon. Ennek nagy része a nagyobb svert előállítása, ugyanis ahogy növekszik a hossz hatványosan nőnek az erők és így a költségek is. Viszont az emelés másik része egy bújtatott áremelés volt, ugyanis az él versenyzők vásárlási kényszerbe kerültek, ha versenyképesek akartak maradni.

2. támadás, k.....ög Mischa. Ezt meg is mondtam neki szemtől szembe, de ez egy másik story. Szóval Mischa Hemskerk használt előszőr decksweeper vitorlát, még a 2017-es dániai VB-n. És nagy szerencséje volt, hogy elkezdett fújni a szél, mert az első két nap sehol nem volt. Majd ahogy 2 trapézosra erősödött a szél ereje már utca hosszal verte a mezőnyt, be is húzta a VB címet. A 2018-as spanyol EB-re a mezőny 50%, míg az őszi amerikai VB-re már a mezőny 70-80%-a decksweeper vitorlára váltott és ezzel tovább nőttek az árak. Pl. csak a görbe boom kb 500 euro.

Azért volt amikor szigorúbb volt az osztály. Egyik alkalommal elkezdték a gélezést leszedni a hajókról és festették őket speciális festékkel. Kb 50 ilyen hajó készült. Végül az osztály ezt betiltotta.


Osztályelőírás fontosabb pontjai:

hajó súlya: min 180 kg - ha könnyebb akkor fel kell súlyozni a hajót 180kg-ig,

legénység súly: min 150 kg - ha könyebb akkor fel kell súlyozni a hajót a hiányzó súly felével,

hossza: 5,52 m               szélesség: 2,6m            árbóc magasság: 910 cm

nagy vitorla: 17nm        fok: 4,3 nm                    gennaker: 21nm



Az osztály első uralkodója a Hobie Tiger volt, közel 10 évig volt  csúcson, majd 2007-ben az EB-n és 2008-ban a VB-n is lesöpörte a Nacra Infusion. Ekkor kezdte meg első uralkodását. Hiszen a 2010-es Vb-ig legyőzhetetlen volt, amikor is a hosszú svertes erősen meg tunnilngolt wild cat győzte le. Erre lépet a Nacra és kihozta az MK2-es infusiont, mellyel újra egyeduralkodó lett és 3 VB-t nyert sorozatban. Míg színre nem lépett az Exploder Scorpio és nyeri a VB-ket sorozatban 2016 óta (2016,2017,2018,2019,2021). 2 nagy ellenfele van jelenleg, a Nacra Evolution és az AHPC Akurra, mindkettő 2020-ban lépet színre és a 2021-es VB-n majdnem sikerült is a trónfosztás, de végül Mitch Booth behozta a hajót az első helyre.

Jelenleg úgy gondolom, hogy ez a 3 hajó egyforma erőt képvisel és a vitorlázón múlik a hajó teljesítménye. A következő vonalban az MK2-es Infusion van, aminek az utolsó szériái nagyon gyorsak és egy jó vitorlázóval fel tudja venni a versenyt az előző 3 hajóval, valamint az AHPC C2 is tudja ezt a teljesítményt. Ezek után jönnek a Wild Catok és az MK2-es korai példányai. A sort az AHPC Capricorn és az öregebb Infusionok zárják, de még ezekkel is élvezetesen és középmezőnyben lehet vitorlázni. Az ezeknél régebbi hajókat már csak hobby célra szabad használni, illetve a mezőny végén való kullogásra.
Nem említettem az olasz Mattiát és Bimare-t, az angol Shockwawe-et, az ausztrál Windrush, a francia Cirrust és Phantomot mert ezek a hajók itthon nem igazán vannak jelen.