2024. május 12., vasárnap

Magyar ezüst az F18 Catamarán Croatian Trophy Challange 2024 navigációs túraversenyen


Május 8-11. között rendezték a 9. Croatian Trophy Challange F18 katamarán túra versenyt (a 8. versenyről  ITT a Mendele-Skomal páros beszámolója). Idén 7 nemzet versenyzői (horvát, osztrák, olasz, svájci, német, lengyel, magyar) köztük 2 magyar egység küzdött az első helyért, a festői horvát szigetek között. Ugyanis a horvátok hagyományos katamarán versenyének a fő nehézsége a szigetek közötti tájékozódás és navigáció.


A kormányosi értekezleten kis térképeket osztogattak és a verseny lebonyolításának jelzéseit részletesen elmagyarázták, majd az este folyamán 4 különböző túra útvonal leírást osztottak meg, pontos leírással és navigációs gps koordinátákkal. Így akár telefonba, gps-be is fel lehetett vinni az útvonalat, vagy a szétosztott térképen berajzolni.

Az első nap egy érvénytelenített túrafutammal melegített a mezőny, majd a szél felerősödése és a mezőny biztonságos egyben tartása végett a rendezőség hagyományos pálya futamokat indított a továbbiakban. A 3 up and down pályaverseny mindhárom futamát az olasz Fava - Stella páros nyerte, míg a 2. helyen mindhárom esetben a Diószegi-Jankovics páros futott be. Az első 2 egység kiegyensúlyozott teljesítménye mögött, viszont már közel sem volt egyforma a sorrend, hanem hol egyik, hol másik egység végzett előrébb-hátrébb.

A 2. nap végre már elindult a szigetek közötti, bujkálás, útvonal és szél keresgetés a gyönyörű napsütésben és 2-3 bft szélben. Két futamot teljesített a mezőny az ideális időjárási körülmények között, ezek légvonalban 10 és 16 tengeri mérföld hosszúak voltak.


Ez a verseny típus teljesen eltér a hazai balatoni túraversenyektől, talán a félsziget kerülő van stílusban legközelebb hozzá, azzal a különbséggel, hogy több száz sziget közül van kiválasztva találomra néhány amik között el kell menni vagy kerülni kell. Ezek a szigetek 1-2 km-es távolságból egybefolynak és 1 nagy szigetet alkotnak és ahogy közeledsz szét válnak és mutatják meg az utat. Ez folyamatosan a hátsó egységeknek segít, hiszen aki elöl megy az pontosan megmutatja a mögötte érkezőknek a jó útvonalat.

A 3. nap gyenge leálló, foltos és forgolódó szélben indították a verseny leghosszabb futamát, ami légvonalban 24 tengeri mérföld hosszú volt (ez több mint 40 km). Kb 2,5 óra alatt a verseny felét teljesítette a mezőny eleje, amikor megjött a nyílt víz felöl a 15-20 kts erejű misztrál szél. Ebben már felgyorsult a haladás és 1 óra alatt (azaz összesen 3,5 óra alatt) befutott az első 2 egység, majd fél órán belül az egész mezőny.


Ami az eredményeket illeti, a 2. és 3. napon is kitartott az olasz és magyar egység kiegyensúlyozott teljesítménye, így végeredményben az első két hely nem is volt kérdéses, míg a 3. helyre egy zágrábi páros hajrázta be magát.  

Ami a másik magyar párost illeti, a Breitner - Breitner apa-fia csapat, kisebb technikai probléma miatt az első nap egy futamot sem tudtak befejezni, de a 2. és 3. napot nagyon élvezték és mosolyogva jöttek ki a vízről, akárcsak a teljes mezőny, akik az idei verseny sikere miatt, jövőre mind visszatérnek.