Az augusztusi OB-t idén szeptember 16-18-án rendezte a Katamarán SE Balatonalmádiban. A formula 18-as katamaránon mellett az M3-as osztály és a nacra 15-ös katamaránok álltak rajthoz, továbbá a Flaar 18-as jollék is.
Utólag is nehéz megmondani, hogy az eredeti augusztusi vagy a rendezésre kerülő szeptemberi dátum volt e jobb, mert míg augusztusban szél hiány volt, addig szeptemberben volt hiány és többlet is. Végül is a 3 napból 1 napon volt vitorlázható szél, átlagosan +20 csomóval.
Ez meg is tizedelte a mezőnyt és a 16 induló közül többen az első rajtig sem jutottak, összesen 6 egységnek volt értékelhető futama. Viszont ez a 6 egység nagyon élvezetes versenyt vívott.
Vívott volna, ha a Pfeningberger - Gerlits páros nem gondolja úgy, hogy ma nem ad másnak esélyt és a rendezett 4 futamból 3-at behúztak, ezzel jelezve, hogy idén nem lehet más a bajnok.
A 2-4. helyért viszont kemény csata alakult ki és végül 7-7-8 ponttal végzett a Petrányi-Nyári, Diószegi-Jankovics, Kreskai-Kreskai páros, a felsorolt sorrendben.
Tehát Petrányiék idén nem tudtak előrébb lépni. 2020-as 3. helyük és 2021-es 2. helyük után 2022-ben az 1. helyet adta volna a sorminta, de ezt a versenyt nem így pontozzák.
A 3. helyen végzett Diószegi-Jankovics páros, 6 év után talált legyőzőre. Sajnos nem találták meg a kölcsön hajóval (saját hajójuk úton van a VB helyszínére) a közös hangot, Dió úgy nyilatkozott, hogy: "nagyon jó hajót kaptunk, de az nem a mi hajónk, ez lehet hogy 2-3 Kft-ba nem számított volna, de ebben az 5-6-osban edzés nélkül, sajnos nem tudtuk a hajót megfelelően kezelni".
A 4. helyen a Kreskai-Kreskai páros végzett, és csak 1 ponttal maradtak le a dobogóról. Náluk működik a sorminta, mert 20-ban 6., 21-ben 5., 22-ben 4. hely, jövőre borítékolhatjuk a dobogót a statisztika szerint.
Előre lépett a Mandula - Skoumal páros is az előző évekhez képest, és életük legjobb OB eredményét az 5. helyet hozták el a VICC-es fiuk.
6. lett az Ille-Soltész páros, és ők is keményen végig küzdötték a 4 futamot ami egy előkelő összetett 6. helyre lett elég.
Érdekes jövő előtt állunk most. 2007 telén alakult osztály első bajnokságát 2008-ban rendezték és az azóta rendezett 14 bajnokság első helyén eddig összesen 3 egység osztozkodott. Az elsőt a Bartos-Litkey páros, majd a következő hetet a Váradi Szabó - Petheö páros, míg az utolsó 6-ot a Diószegi - Jankovics páros nyerte. Most vajon egy Pfeningberger-Gerlits éra következik? Eddig egyik bajnok sem tudta visszaszerezni címét, vajon mit hoz a 2023?